Idén rekordszámú nevezés érkezett a Balatoni Kör által meghirdetett Év strandétele versenyre – közölte a szervezet Facebook oldalán.

40 különleges balatoni ételt kóstolt körbe a Balatoni Kör szakmai előzsűrije az elmúlt napokban, és választotta ki azt a tíz döntős nevezőt, akik bekerültek az Év strandétele verseny döntőjébe.
Minden rekordot megdöntve a Balatoni Kör által szervezett Év strandétele versenyre idén 40 étellel neveztek a balatoni vendéglátósok.
„Bár a vendéglátásban országszerte egyre nehezebb kihívásokkal kell szembenézni, Európa első és máig egyetlen strandétel versenye azt bizonyítja, hogy szép számmal vannak olyanok, akik az élesedő versenyben még nagyobb kreativitással igyekeznek kitűnni.
A rendkívül erős mezőnyből így még nehezebb volt kiválasztani, kik jussanak a döntőbe. Idén kivételesen tíz döntős hely lesz, melyeket 2024. július 30-án egy séfekből és gasztro újságírókból álló zsűrivel újrakóstolunk, és közülük választjuk ki az idei Év strandétele verseny győzteseit.
” – mondta Kardos Gábor, az Év strandétele verseny ötletgazdája.

A döntőbe jutott nevezők betűrendben:

Fogas Bisztro, Alsóörs: Vegán taco

Gianpiero’s Étterem, Balatonboglár: Harcsa hortobágyi, rántott kovászos uborka és gyerekkorunk tejbedarája

Julcsi kalácsoda Food Truck, Siófok: Sajtos baconos kalács és liofilizált málnás kürtős

Kikötő Étterem, Balatonszemes: Szemesi szűz

Mesés, Balatonlelle: Nyári töltött káposzta és grillezett töltött paprika

Mónisüti, Gyenesdiás: Balatoni rizlinges „almafröccs”

Olíva Büfé, Alsóörs: Pisztácia pesztós lángos

A Pizza Sztori, Balatonmária: Balancsini

Tiki Beach Bisztró, Zamárdi: Tokatsu szendvics és tarhonyapuding

Vánkos, Badacsonyörs: Grillezett patisszon, kukoricahabbal

Az eredményhirdetésre 2024. július 31-én kerül sor, itt adják át a következő díjakat:

1. a fődíj, az Év Strandétele (büfé vagy bisztró kategóriában)

2. a büfé vagy bisztró kategória legjobbja (attól függően, hogy a kettő közül melyik nyeri a fődíjat, a másik kategória legjobbját is díjazzuk)

3. az Év jóárasított strandétele (ha lesz megfelelő)

4. az Év legjobb vegetáriánus vagy vegán strandétele

5. az Év balatoni stranddesszertje