Közel háromezer program, közlekedési tippek
Ma megnyitotta kapuit a 33. Művészetek Völgye Fesztivál, amely egészen július 28-ig koncertekkel, színházi és irodalmi előadásokkal, sok-sok tánccal, alkotó- és gyerekprogrammal tölti meg Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd udvarait. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján idén közel 3000 program közül válogathatunk.
Navracsics Tibor: a Művészetek Völgye a magyar fesztiválszezon rangidőse
A Művészetek Völgye a magyar fesztiválszezon rangidős és abszolút élvonalbeli tagja – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Kapolcson, a 33. alkalommal megtartott összművészeti rendezvény megnyitóján.
Navracsics Tibor azt mondta: a Művészetek Völgye – amelyet idén július 19. és 28. közt rendeznek – más fesztiválszervezőknek is viszonyítási pont, egyfajta mérceként működik, akár a tematikát, akár a látogatottságot, akár az időtartamot tekintve.
Felidézte: a rendezvény 1989-ben indult és azóta megkerülhetetlenné vált a térség gazdasági életében.
Az elmúlt években egy nagyobb és átfogóbb kulturális eseménysorozathoz, a 2023-as Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programhoz is csatlakozott a fesztivál – emlékeztetett a tárcavezető.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: most azért dolgoznak, hogy meghosszabbítsák az EKF-évad élettartamát: kihasználva az előző évek kultúrára épült lendületét, kialakítsanak egy új regionális struktúrát, egy új térségi gazdasági modellt, amely lehetővé teszi, hogy Közép-Európa első kreatív régiója legyen Veszprém, valamint a Bakony és Balaton térsége.
Így a Művészetek Völgye nemcsak időben van az elsők közt a magyar fesztiválok közül, de az egyik legfontosabb szereplőjévé válik egy új kísérletnek is, egy kreatív régió megteremtésének – jelezte Navracsics Tibor.
Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója elmondta: tíz napon át három településen – Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden – csaknem háromezer programmal várják a fesztiválozókat.
A tíz nap alatt a könnyűzenétől a folk zenén, különböző néptáncokon, kortárs táncokon, újcirkuszi programokon át színházi és más előadásokig „egyfajta kulturális összművészeti olvasztótégelyként” működnek, de a magyar EU-s soros elnökségre reflektáló programjaik is lesznek, továbbá a török-magyar kulturális évadhoz is kapcsolódnak rendezvényeik – tájékoztatott a fesztiváligazgató.
Üdvözölte a fesztivált Márvány Péter Kapolcs, Mohos József Taliándörögd, valamint Győriványi Dániel Vigántpetend polgármestere is. Petrányi Barna, a Pro Progressione alapítója pedig a Művészetek Völgye új helyszínéről, a SzimBio Udvarról beszélt, ahol a művészet és a természet kapcsolatára, azok fontosságára hívják fel a figyelmet – közölte az MTI.
Három település, negyven helyszín, tíz nap, közel háromezer program
Az első este a Quimby és a Blahalouisiana veszi be a Művészetek Völgye nagyszínpadát, a Panoráma Színpadot, a Lőtér X Közlekedési Múzeum színpadnál az Anima Sound System és az Irie Maffia ütemeire táncolhatunk, a Cirque du Tókertben a Debreceni Kodály Filmharmonikusok játszanak, valamint Hrutka Róbert és Grecsó Krisztán Ajtók című előadása lesz látható, a Petőfi Udvarban a Góbé és a Kéknyúl húzzák a talpalávalót, a Világzenei Udvarban pedig az idén ötvenéves Vujicsicset ünnepeljük majd. Mindeközben a Kaláka Versudvarban már Kaláka koncerttel köszöntik az újabb Völgy-évet, a Momentán Udvarban a Színházrendezők viadalán izgulhatunk, a Poketben pedig felcsendül az első dalpremier Barkóczi Noémi és Sallai László előadásában. A Színház Színpad a Művészetek Völgye és az Art-Színtér közös színdarabjával, a Tikk-Takk Bummal nyit, a főszerepben Ember Márkkal, Csiby Gergellyel és Dobó Enikővel. És mindez csak ízelítő a Művészetek Völgye első napjából, hiszen a fesztivál 10 napon át, 40 helyszínen, 3 településen, közel 3000 programmal csábítja a látogatókat a Balaton-felvidékre.
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljára már érdemes akár reggel megérkezni, ugyanis minden nap 10 órától kezdődnek a programok: jóga, alkotó workshopok a pólófestéstől a linómetszésig, gyermekprogramok, kortárs kiállítások, közös táncolás, túrák vagy éppen versfaragás tesz arról, hogy senki se unatkozhasson a Völgyben. A Petőfi Udvarban például a koncertek mellett a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen el lehet készíteni egy ökoinstallációt, a Magyar Kultúra Magazin a Fedon-dalokról tart előadást, a Zene+Szó beszélgetéseken Juhász Anna boncolgatja vendégeivel a dalszövegek születését. A Folk Udvarban minden nap különféle tájegységek táncait és énekeit lehet megtanulni – az első három nap során például Moldva lesz a középpontban -, de lesz például kosárfonó workshop is és népi praktikákat is el lehet sajátítani. A fesztivál legújabb helyszíne, a SzimBio Udvar pedig a művészet és a környezet kapcsolatával foglalkozik.
A MűvészVölgy Kúria emelete az idei évtől otthont ad az OXO csoport, valamint Horváth Béla magángyűjtő kortárs gyűjteményéből összeállított állandó kiállításnak. A kiállításon olyan neves művészek alkotásai lesznek láthatók, mint Bak Imre, Fajó János, Hencze Tamás, Nádler István, Radák Eszter, Szűcs Attila, Cseke Tamás, Soós Nóra vagy Weiler Péter, de helyet kapnak a Pompidou Központba nemrég beválogatott Konok Tamás képei is. A galéria a fesztivál ideje alatt beszélgetések helyszíne is lesz, melyek során szélesre tárják a kortárs képzőművészeti élet palettáját, művészekkel, kurátorokkal, galeristákkal, gyűjtőkkel.
Ebben az évben több múzeum is csatlakozik a Művészetek Völgyéhez: a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, Budapest Főváros Levéltára, a Néprajzi Múzeum, a Laczkó Dezső Múzeum, az Adaptér, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Posta Múzeum, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) is interaktív kiállításokkal és programokkal ad betekintést kínálatába.
Ingyenes parkolási lehetőségek és Csigabusz
A fesztiválozókat a szervezők arra bátorítják, hogy érkezzenek tömegközlekedéssel, vagy tegyék le autóikat a vigántpetendi, illetve taliándörögdi ingyenes parkolókban és onnan váltsanak a fesztiválkarszalaggal ingyenesen igénybe vehető Csigabuszra a települések között. A Csigabusz hajnalig jár és összeköti a fesztivált a környező településekkel, egészen Tapolcától Veszprémig. Idén először külön fesztiváljárat indul Budapest és Kapolcs között is, így akár egy napra is érdemes lehet ellátogatni a Völgybe, hiszen július 28-ig napi 300 program közül válogathatunk.
A teljes programkínálat elérhető a www.muveszetekvolgye.hu oldalon.
Közvetlen buszjáratok Budapestről Kapolcsra
Közvetlen expressz autóbuszjáratokat indít a Volánbusz Zrt. Budapest és Kapolcs között július 19. és 29. között, a 33. Művészetek Völgye fesztiválra – tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.
A rendezvény idején – a Budapest-Veszprém-Kapolcs-Tapolca vonalon közlekedő, menetrend szerinti autóbuszok mellett – hat idősávban indulnak majd expressz járatpárok, szükség esetén több busz is egyidejűleg.
Ezek az érvényes belföldi helyközi díjszabás alapján, az országos távolsági járatok besorolása szerinti kiegészítő jeggyel vehetők igénybe.
A menetrend elérhető a volanbusz.hu oldal Eljutás a Művészetek Völgye fesztiválra menüpontjában, de az utazás megtervezhető www.emma.mav.hu hivatkozásra kattintva is.
A tájékoztató szerint a fesztivál térségében úgynevezett Csigabuszok segítik a gyors és egyszerű közlekedést. Ezek völgykarszalaggal ingyenesen vehetők igénybe, mozgásuk követhető és menetrendjük elérhető a Művészetek Völgye alkalmazás segítségével.
Naponta nyolc időpontban a csigabuszok Tapolcáról indulnak a Művészetek Völgye felé, és az utolsó járatok is oda térnek vissza.
A Dörögdi Csigabusz a Kapolcs-Taliándörögd-Kapolcs, az Apáti-Petendi Csigabusz a Monostorapáti-Kapolcs-Vigántpetend-Kapolcs-Monostorapáti, a Veszprémi Csigabusz pedig a Veszprém-Nemesvámos-Tótvázsony-Nagyvázsony-Pula-Vigántpetend-Kapolcs útvonalon jár a rendezvény ideje alatt.
A csigabuszok menetrendje és további információk a https://www.muveszetekvolgye.hu/csigabusz24 oldalon találhatók – áll a közleményben.
Képgalériánk:
Fotók: Kiss Sándor