Nagy kihívást állított maga elé a közelmúltban Hegedüs Róbert. Mint arról már korábban írtunk, elhatározta, hogy egy nap alatt kétszer tekeri körbe a Balatont.
Tette mindezt nemrég született unokája tiszteletére és egészségére.
Következzen az út története.
Ha még nem olvastad, vagy újra felidéznéd, az első részt itt olvashatod
Két héttel ezelőtt, pénteken hosszúra nyúlt előző esti teendők után, három és fél órányi alvás után pattant a nyeregbe Robi.
Pontosabban még előtte megsimogatta kutyáját, játszott vele pár percet és útnak indult, hiszen soha nem megy el hazulról enélkül.
Az indulás előtti pillanatok – még hajnalban, koromsötétben
Fotó: Hegedüs Róbert Facebook bejegyzése
Ekkor hajnali negyed négy körül járt az idő.
– A Magasparton álltam meg először – mesélte pár nappal a megérkezés után, nagyot ugorva az időben. Erre a részre a déli parton kerekezve jutott el.
Előre eltervezve, hogy hol fog megállni inni, enni, pihenni. A terv pontosan működött is, de aztán ahogy teltek az órák, egyre nagyobb lett a hőség.
– Akkor már volt, hogy öt kilométerenként meg kellett állnom inni – idézte fel a nap többi részét.
– Bár gyorsan tekertél, hiszen az első tókerülés kevesebb, mint tíz óra alatt megvolt, de azért a történetben ne rohanjunk ennyire előre. Tehát Keszthelyről indultál. Az olvasók tudhatták az előző cikkből, hogy kicsit tartottál az első szakasztól, hiszen a városból kivezető fenékpusztai szakaszon néha megjelennek vadak, leginkább vaddisznók.
– Vettem egy sípot, ami nagyon hangos. Szerencsére nem volt rá szükség, Zamárdi környékén próbáltam ki egy cicával találkozva. Szegény macska gyorsan el is futott.
Tartottam attól is, hogy kutyákkal találkozom. Sajnos sok helyen előfordul, hogy a gazdák póráz és szájkosár nélkül a kerékpárúton szabadon engedik ebeiket.
Siófoknál is ez történt, egy németjuhász kutyát sétáltatott így a gazdája. Számba vettem a sípot, de nem fújtam meg. Amikor egymás közelébe értünk, a kutya gazdája nézett rám nagyon mérgesen.
Elszántan, az út negyedénél, Balatonvilágosnál délelőtt tíz óra körül
Fotó: Hegedüs Róbert Facebook bejegyzése
– Ott szakítottam félbe először a történetet, hogy a Magasparton megálltál kicsit pihenni. Hogyan folytatódott az út?
– Onnan egész sokat tekertem, aztán Balatonfüred határában, a hajógyári résznél pihentem egy kicsit. Utána már sokszor meg kellett állnom. Hiába ittam és töltöttem fel a kulacsomat, mire idáig értem, már olyan forró lett a víz, hogy ihatatlan volt.
Meg akartam állni Badacsonyban, a raklaposban fröccsözni, de aztán ebből nem lett semmi.
A plussz megállás miatt addigra már az idővel is elcsúsztam ahhoz képest, amit elterveztem. Így aztán Badacsonyban nem álltam meg, hanem Zánka után már csak a balatongyöröki strandnál pihentem meg. Addigra már elfogyott minden vizem. Folyamatosan és intenzíven szükség volt a folyadékpótlásra és szedtem sótablettát, valamint 50-60 kilométerenként magnéziumot is.
Protein-és müzliszeleteket is vittem az útra, ezek a váztáskában voltak, de a nagy melegben elég gusztustalanra megolvadnak.
– Mit tapasztaltál, mikor élénkült meg a forgalom és milyen a közlekedési helyzet a balatoni bringaúton?
– Azt hittem, hogy a Magaspart környékén már sokan lesznek, de igazából az első kör második felében, Balatonalmádi környékén kezdett élénkülni.
Sokan világítás nélkül közlekednek, rengetegen haladnak egymás mellett. Ez sokszor zavaró, még akkor is, ha én megértő vagyok. Én a Balaton-parton élek, gyakorlatilag bármikor bringázhatok.
De azt is tudom, hogy ha valaki idejön nyaralni, neki ez ritka élmény és szeretné felhőtlenül élvezni. Ezért én ilyenkor inkább félreállok, érezze jól magát. De mindezekkel együtt azért jó lenne, ha mindenki figyelmes lenne a másikkal és ha látja, hogy valaki jön szembe, akkor visszatér a sávjába.
Kis pihenés és irány a második kör, ezúttal az északi parton kezdve
– Délután két óra körül fejezted be az első kört, akkor értél Keszthelyre. Nem voltál fáradt?
– Nem. 35-40 percet pihentem a két kör között.
Azt terveztem, hogy a második körön zenét hallgatok. Vannak kedvenc zenéim, előre elképzeltem, hogy ezekre fogok tekerni. így is történt. Bedugtam a fülest, szólt a zene. Ekkor a korábbi átlagsebességnél sokkal gyorsabban haladtam. Szinte szárnyaltam.
Később, az északi parton több zavaró tényező nehezítette az utamat.
Balatonfüreden akkor volt a Borhetek rendezvénye és a bicikliúton nem lehetett tekerni, csak tolni a biciklit. Az első körön, reggel még nem volt semmi probléma, simán lehetett menni.
A második körön, este azonban nagyon sok időbe telt átjutni ezen a szakaszon gyalogolva, biciklit tolva a tömegben Nagy nehezen kievickéltem, felültem a bringára, de a közeli Alsóörsön pedig éppen egy zenei fesztivál volt. Éppen a Depresszió zenekar játszott, kerülgetni kellett a fiatalokat, italozó embereket, az autók, belevilágítottak a szemembe.
Néhány kilométerrel távolabb, Balatonalmádiban is volt egy rendezvény, ott is jobbról, balról jöttek-mentek az emberek, az autók. Később ugyanez volt Siófokon, a Petőfi sétányon, ott is nehezen lehetett haladni. Zamárdinál nagyon sok nyaralónál házibuli volt, éreztem a grill illatát sok helyen.
Balatonfüred nagyon kivette a lendületet, onnantól kezdve nehezebb volt.
Nem így képzeltem el az utat. Egészen addig minden úgy történt, ahogy korábban gondolatban végigjártam.
Legközelebb indulás előtt biztosan végignézem, hogy hol lesznek rendezvények és ha nem jelent nagy kitérőt, alternatív útvonalat találni, vagy tavaszra időzíteni.
– Hogy haladtál, amikor átjutottál ezeken a bulis szakaszokon?
– Akkor kezdtem kicsit megzuhanni. Elhagytam Zamárdit, onnantól kicsit kezdtem elálmosodni.
Vittem magammal zöld teát, kávé helyett. Amúgy is csak napi két kávét iszom, így a koffeint teával pótoltam. De a tea is eddig tartott.
Mondogattam magamban, hogy „kemény vagyok” és ha üres volt az út, időként kiabáltam egy kicsit, amolyan harci kiáltás-szerűen.
Ez egyébként nagyon sokat segített, energiákat szabadított fel.
De aztán az előző éjszakai három órás alvás kevésnek bizonyult.
Szerintem ekkor, ezen a szakaszon buktam el az egészet.
– És mikor gondoltál először arra, hogy be kéne fejezni? Rögtön megálltál vagy mentél még?
– Egyik pillanatról a másikra jött rám a gondolat, az érzés, hogy kész, vége.
Próbáltam még magamat biztatni, hogy „kemény vagyok, bírom, megy ez, hülye vagy, hogy ennyi már nem megy?”, de a testem már nem úgy viselkedett, ahogy szerettem volna.
Azért 49 éves az ember, na. Mentem még körülbelül 2-3 kilométert így, aztán megálltam.
Már az ismétlést tervezi
– Ezek szerint lesz ismétlés?
– Igen! – szól a határozott válasz, majd mesél a részletekről is.
– Március végére, április elejére tervezem, attól függ, milyen lesz majd az időjárás. Akkor már kellemes a hőmérséklet, de nem lesz nagy meleg és nagy rendezvények sem lesznek még.
Már amikor elindultam, akkor elhatároztam, hogy
hagyomány lesz belőle.
Bár amikor jöttem a második körön, a Magaspart környékén, dohogtam magamban, hogy „persze… hagyomány… én aztán biztosan nem…”, de aztán persze hamar visszatértem az eredeti elhatározáshoz.
Szombaton, amikor már kipihentem magam, akkor elkezdtem tervezgetni, hogy tavasszal útra kelek ismét.
De fizikailag is másképp készülök majd. Hiába bicikliztem előtte rengeteget, de azért kell más is. Kell rá egy kicsit másképpen is edzeni.
– Mi, vagy mik adtak erőt az úthoz, mi lendített át a holtpontokon?
– A második körön volt kísérőm, aki nagyon sokat segített.
Amikor reggel megfogtam a cuccaimat, hogy kivigyem, akkor felmerült bennem a gondolat, hogy biztos vagyok-e benne, hogy én ezt egész nap akarom cipelni, mert nagyon nehéz volt. Pedig csak a legszükségesebb dolgok voltak benne.
A terheket aztán a második körre már levette a kísérőm. Ő nem biciklivel jött velem, hanem autóval ment végig az útvonalam közelében és mindig megbeszéltük, hol fogunk találkozni.
Így, csomag nélkül mintha már szárnyaltam volna, nagyon jó volt így menni. Jövőre már csak kísérővel megyek.
Az is nagyon sokat lökött útközben, amikor időként beleolvastam a Facebookos bejegyzésemhez érkezett kommentekbe. Nem sokszor néztem rá, de napközben párszor azért átolvastam az ismerőseim lelkesítő üzeneteit.
Végig azt gondoltam, hogy a szeretet ereje mindent legyőz. Lehet, hogy ezért tudtam egy egész és még háromnegyed kört megtenni, és nem kevesebbet.
Az ultratáv után már másnap bringára pattant és azóta is nagy túrákat tesz – az interjúra is biciklivel érkezett
Fotó: Keszey Ágnes
– Kicsit csalódottnak tűnik a hangod néha beszélgetés közben. De azért sikerélmény volt, nem?
Az első 204 kilométert 9 óra 57 perc alatt tetted meg, majd a második körön még mentél 155,69 kilométert 8 óra 17 perc alatt. Ez összesen 360 kilométer és 18 és egynegyed óra tekerés.
Már az is nagy teljesítmény, hogy valaki egy nap alatt körbetekeri a Balatont, pláne, ha még rátesz háromnegyed kört.
– Persze, siker… de azért kudarc is.
– Miért?
– Mert, tudod – neveti el magát – önfejű vagyok…
Ha elterveztem, hogy meglesz a két kör, annak így kellett volna megtörténnie.
Fejben megvolt minden, tudtam, hogy mikor, mit fogok csinálni. És percre pontosan úgy is történt minden, ahogy én azt elterveztem.
Csak ezt a hőséget, ezt a 32-35 fokot nem kalkuláltam bele. Hiába néztem meg előre az időjárásjelentést, 28 fokot írt erre a napra.
– Mi volt a legrosszabb az út során?
– Amikor meg kellett állni. Azt nagyon nem akartam. De meg kellett tenni.
Már csak 15 kilométer/óra sebességgel tudtam tekerni, már fáradt voltam. Viszont az én biciklim cross trekking, tehát félig városi, félig terep. A sportemberek a versenybringákkal mennek, ők ha erősebben tekernek, 30-35 kilométerrel tudnak menni, én ugyanilyen intenzitású tekeréssel pedig csak 20-25-tel.
– És mi volt a legjobb?
– Az elindulás. Tök jó volt elindulni, érdekes volt. Az nagyon tetszett. Amikor nagyon vársz valamit, és elindulsz, megkezdődik valóságosan, az a legjobb. Így éreztem én is – idézte fel.
– Mik voltak a visszajelzések?
– Mindenki gratulált és csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Pedig örültem volna egy kis negatív kritikának is: építő jellegű visszajelzésnek. Az jutott eszembe, hogy régen, amikor zenéltem, akkor jártunk tehetségkutató versenyekre. Ott a szakmai zsűri mindig elmondta, mik a hibák, miben kell fejlődni. Ilyesmire gondolok, amikor azt mondom, hogy az építő kritikára szükség van.
Azóta egyébként már többször biciklire pattant.
Mindjárt az érkezés után, vasárnap letekert egy jelentős távot, néhány nap múlva feltekert a Rezi várba, majd (e cikk megjelenése előtti napon) letekert egy egynapos Balaton-kört, s szeptember végére tervez egy börzsönyi biciklitúrát.
És végül Robi elárult még valamit, ami bizonyítja, hogy a szeretet tényleg mindent legyőz. Az előző cikkből kiderült, hogy ez a túra a Tour de Rebeka nevet kapta.
Hegedüs Róbert így fogalmazott a közösségi oldalon az útnak indulásról:
„Teszem ezt a nemrég született unokám tiszteletére és egészségére”.
– A néhány hetes unokám egyébként nagyon rossz alvó.
A lányom azonban elmesélte, hogy azon az éjszakán, amikor az ő tiszteletére bringáztam, végigaludta az éjszakát…
