Különleges , magának kitalált kihívást teljesített pénteken Hegedüs Róbert. Keszthelyről indulva kétszer került a Balaton körül bringával, egy nap alatt. S hogy mi adta az ötletet erre az egyedülálló teljesítményre? Egy igazán fontos családi esemény.

 

„200 vagy 400 kilométer, az már teljesen mindegy. ..
Az lesz az edzés, hogy kimegyek az udvarra íjászkodni”

– hangzott el beszélgetésünk közben a hét elején, amikor még csak készülődött az útra a keszthelyi Hegedüs Róbert.
–  Tehát íjászkodással készülsz a biciklizésre?
– Igen. Mentálisan így hangolódok a kétszeres tókerülésre.
Amikor sokat tekerek, egy idő után már unatkozom és mindenfélén elkezdek gondolkozni. De az íjászkodás arra jó, hogy ki tudom zárni a zavaró gondolatokat. Erre van szükségem az út során is, ezért készülök rá így.
– Egy nap alatt kétszer a Balaton körül, két keréken. Egyedülálló kihívást állítottál magad elé. 
– Világéletemben különc voltam és most szerettem volna valami egyedit csinálni. Miután ez először eszembe jutott, utána már egyre többször gondoltam arra, hogy most képes vagyok rá. Pont most érzem magam úgy fizikálisan és mentálisan is, hogy ezt most meg tudom csinálni – mesélte.

Rendszeresen biciklizik, és gyakran a Balaton mellett, így jól ismeri az utat
Fotó: Hegedüs Róbert

Egyébként ezt megelőzően a leghosszabb tekerése pont a fele volt a most kitűzött célnak, hiszen több alkalommal körbetekerte már a tavat, egy nap alatt. A legjobb eredménye 12 óra volt.

Az ötlet után következett a felkészülés

Az út előtt természetesen átnézte és a biciklit és felkészítette az útra, hogy tökéletes műszaki állapotban legyen a kétkerekű és felkészült szóba jöhető technikai problémákra, összeállítva a műszaki úticsomagot. Hét közben még biciklizett laza 40-50 kilométereket, s mint már említettük, íjászkodással készült a nagy kihívásra. Vízzel bőven készült az útra és energiát adó, gyorsan megehető szeleteket pakolt el.
Az útirányt már jó előre kitalálta.
– Első körre a déli parti indulást gondoltam ki. Ennek pszichés okai vannak. Siófokig egyenletes terepen kell menni, így ez gyorsan teljesíthető, ez sikerélményt ad. Utána jönnek majd a hepehupák.
Aztán Keszthelyen megfordulok és az északi parton fogok visszajönni a második körre. Ekkor még világos lesz, és még benne lesz a lábamban a lendület, könnyebben veszem az emelkedőket. Ha pedig fáradnék, akkor az utolsó, egyenletes szakaszt már könnyebb lesz megtenni. s megfordulok és az északi parton fogok visszajönni a második körön. Így túl leszek az emelkedőkön és ha már fáradok, akkor is könnyebb végigtekerni az utolsó szakaszt, a déli part egyenletes útján.

Emelkedőn pihenni? Minden a gondolatokon múlik!

Robi azt is elárulta kérdésemre, hogy a  „mumus” szakasz a Halászcsárda utáni rész, hajnalban, hiszen egyik barátja mesélt arról, hogy Fenékpuszta környékén vadak előfordulhatnak. A kedvenc része pedig Badacsony.
– A Római úton van egy jó húzós emelkedő. Ott tudtam először gyakorolni azt, hogy emelkedőn felfele pihenek. Hiába nehezebb a terep, mégis könnyebb.
Volt egy gondolatom, hogyan lehet ezt megtenni. Azt képzelem magamban, hogy pillekönnyű vagyok. Tehát nem az emelkedőt nézem, nem a nehézségére gondolok, hanem arra, milyen az, mintha lebegnék felfele. Ezzel olyanná válik az egész, mintha egyenes úton tekernék.
A gondolat mellett a természet is erőt ad: a Balaton-parti út, a fák, a növények, a látvány.

A különleges teljesítményt nagy esemény ihlette

A nagy tervet indulás előtt csak néhányan ismerték. Családja természetesen féltette, de drukkolt is neki. S itt, a család említésekor elérkeztünk a történet legfontosabb részéhez. Ahhoz, hogy miért is indult útnak.
Erről így vallott a közösségi oldalon:
„Ma egy különleges napra ébredtem. Hosszú előkészületek után egy különleges Balaton megkerülésre szántam el magam. Azért különleges, mert egy nap alatt 2x szeretném megkerülni a tavat.
Minden hosszabb kerékpáros túrámnak, így ennek is adtam egy nevet. A mai :

Tour de Rebeka 🙂 Teszem ezt a nemrég született unokám tiszteletére és egészségére.”


Az indulás előtti pillanatok – még hajnalban, koromsötétben
Fotó: Hegedüs Róbert Facebook bejegyzése

Kétszer, két keréken körbe a tó körül

Pénteken hajnalban 3 óra körül indult, 8 órakor már az első kör felénél, a Magaspartnál járt.

Elszántan, az út negyedénél, Balatonvilágosnál délelőtt tíz óra körül
Fotó: Hegedüs Róbert Facebook bejegyzés

Ekkora már több hozzászólást, biztatást kapott ismerőseitől, hiszen napközben időnként bejelentkezett egy rövid híradásra, merre tart.
És délután három körül már ismét Keszthelyen volt, azaz az első kört kevesebb, mint tíz óra alatt tette meg.

Ismét Keszthelyen, indul a második kör, azaz újabb több, mint kétszáz kilométer közel tíz órai tekerés után
Fotó: Hegedüs Róbert

Ehhez a bejegyzéséhez csak ennyit írt:

„Első kör pipa 🙂 Nagyon meleg van!”

De még várt rá még ugyanekkora táv, több, mint kétszáz kilométer.

Közel  24 órával az indulás után, azaz hajnali két óra előtt nem sokkal már Balatonlellénél járt, ekkor már több, mint 355 kilométert tekert.

S hogy mi történt az utolsó, a huszonnegyedik órában, s hogy hogyan élte meg Robi a saját magának talált kihívást, arról hamarosan olvashattok…
Azaz Tour de Rebeka – folyt. köv!