Régi masinák, gőzgépek, veterán mezőgazdasági gépek, kenyérsütés, rengeteg élmény és játék: több mint másfél évtizedes hagyományt folytatva idén is megrendezték a Majorbéli Géptalálkozót a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyen és Élménygazdagságban.

A szombat a gőzgépek bűvöletében telt. Reggel Balatonfüreden gőzmozdony pöfögését hallgatva kezdtük a napot – erről itt olvashatsz – délután pedig már Keszthelyen csodáltuk a több mint száz éves monstrumokat.
A Georgikon Majormúzeum Majorbéli Géptalálkozóján színes program várta a családokat.
A régi masinák újra életre keltek, volt gépbemutató, látványszántás, s még kenyeret is lehetett sütni, amellett, hogy többféle régi mezőgazdasági munkát, s kézműves foglalatosságot is kipróbálhattak, s természetesen a mindennap is megtapasztható, átélhető sok lehetőség is sokakat vonzott: a mezőgazdaság múltját felidéző tárlat, a látványkert, s a számtalan játéklehetőség.

Ezen a napon azonban sok különlegesség is megcsodálható volt. Egymás mellett sorakoztak a legendás példányok: a Dutra, a Hofherr traktor és a Csettegő. A leglátványosabbak és a legtöbb érdeklődőt vonzó járgányok azonban a már említett két hatalmas gőzzel hajtott, mezőgazdasági gépek voltak.
A Georgikon Élménygazdaság kincsei közé tartozik a több mint száz éves kétgépes gőzeke, mely hajdan az angliai Fowler-gyárban készült. Korán kívül az is különleges, hogy egész Közép-Európában csak, itt, Keszthelyen látható, s még inkább érdekes, hogy – a gondos karbantartásnak hála – a két masina ma is kiváló állapotnak örvend. A gőzölgő monstrumokat a közönség így működés közben is megtekintette.
Ha lemaradtál, mutatjuk milyen volt, ha ott voltál, újra felidézheted a nem mindennapi élményt!

A masinákat 1910-ben gyártották, s azért nevezik kétgépesnek, mert párban szántottak. Egyik darab a szántandó terület elején, másik a végén állt, s drtókötéllel húzták az ekekocsit. Szinte teljesen egyformák, egyetlen különbség van köztük működés közben: az egyik csörlője jobbra forog, a másiké balra.
Az egyenként 25 tonnás, gőzhajtotta járgányok többi techikai paramétere is jelentős. A kazánban háromezer liter víz fér el, ez adja a gőzt, azaz a hajtóerőt. Már 3-3,5 bar nyomás elég, hogy mozgásba lendüljön és bemutató jelleggel közlekedjen, ám hajdan a valós mezőgazdasági munkához, a kétgépes szántáshoz 7-7,6 baros gőznyomásra volt szükség.