Lovagrend.
Misztikusan hangzó szó, mely a borral kiegészülve még különleges csengést is kap. Ha hozzátesszük, hogy most, napjainkban is élnek borlovagok, és működnek borlovagrendek, még érdekesebb a történet.
Igen, a 21. században is többen tartják fontosnak világszerte, hazánkban és a Balaton környékén is, hogy építkezzenek a régi hagyományokból, tisztelegjenek őseink és munkásságuk előtt és megőrizzék a szőlész-borász kulturát. Mindehhez hozzájárulnak a külsőségek is.
A közel négy évtizede működő balatonfüredi Balatonvin Borlovagrend emblámája például az 1754-es „Szabad Csopaki Szőlőhegy Hegyközség” pecsétjét idézi: római kori metszőkés, szőlőművelő kapa és szőlőfürt ábrája szerepel rajta – a múltat és jelent egybefonódva idézve, csakőgy, mint a borlovagrend zászlaja.


Fotó: Balatonfotó/Kiss Sándor

A tagok ruhája pedig népi, régi szűr motívummal díszített köpeny, s a hölgyek ruhája is hímzett.
S természetesen a külsőségek mellett a belső értékek is lényegesek, sőt, a leglényegesebbek.
Például a történelem ismerete. Ez kiderült pénteken is, amikor a Balatonvin Borlovagrend új tagokkal bővült.
A hagyományőrző szervezet leírása szerint ehhez hosszabb út vezet. Minden jelentkező először a borlovagrend „Tiszteletbeli tagja, nagykövete” lesz. Tagságukról később a Borrendi Tanács és a közgyűlés dönt. Ha mindezek megvannak, utána válhatnak az arra érdemesek a Balatonvin Borlovagrend tagjaivá, méghozzá az avatási ceremónián.


Fotó: Balatonfotó/Kiss Sándor

Ezt az eseményt rendezték meg pénteken. Az avatási ceremónián egy régi legenda is elhangzott.

A múlt ismerete, az elődök tisztelete,  a szőlőművelés régi hagyományainak megőrzése fontos a borlovagrend tagjainak.
Ez kitűnt abból is, amikor a leendő borlovagok próbatételként szőlészethez, borászathoz kapcsolódó tárgyak közül választhattak és azokról kellett beszélniük.

Bizony, megható pillanatokat is átélhetett a közönség.

A többi borlovagrend jelölt sem csak pusztán a választott tárgyról szólt, megelevenedtek régi történetek, melyekből kitűnt az elődök tisztelete, a hagyományok ápolásának fontossága.


Fotó: Balatonfotó/Kiss Sándor

S mivel egy borlovag kedveli – de mértékkel fogyasztja – a nemes nedűt, természetesen poharukat emelték egymásra.

A kupákba egyharmad icce bor került, természetesen a vidék meghatározó fajtája: olaszrizling.
Az avatási ceremónia része volt a krónikáskönyv aláírása és az eskütétel.

 

A Balatonvin Borlovagrend avatási ceremóniáját követte a Balatonfüredi Borhetek megnyitóünnepsége. Erről a több hétig tartó gasztronómiai, szórakoztató rendezvényről is beszámolunk hamarosan.